• Sajtóközlemény: Kutatás, képzési anyag és honlap az Áldozatvédelmi Irányelv gyakorlati megvalósulásáról és megvalósításáért Magyarországon

      A Vicatis projekt keretében kvalitatív kutatást végeztünk az Európai Áldozatvédelmi Irányelv magyarországi gyakorlatba ültetésének sikerességéről, szakértői kerekasztalokat és érintetteket bevonó kerekasztal-beszélgetéseket szerveztünk a kutatás eredményeinek megvitatására és az érintettek igényeinek feltérképezésére, ajánlásokat dolgoztunk ki a bűncselekmények sértettjeinek, áldozatainak hatékonyabb jogérvényesítése, védelme és támogatása érdekében, különös tekintettel a családon belüli erőszak áldozataira.

      A projektben részt vevő szervezetek kutatásainak eredményeiből összehasonlító
      tanulmány készült, és közösen kialakításra került egy szabadon felhasználható képzés-csomag bűncselekmények áldozataival kapcsolatba kerülő szakemberek (például rendőrök, bírósági munkatársak, szociális munkások) számára. Valamint kifejlesztettünk egy honlapot is, amely alapvető tájékoztatást nyújt az áldozatoknak a jogaikról és a szolgáltatásokról, amelyekre jogosultak.

    • Nincs egyenlőség biztonság nélkül! Nincs biztonság egyenlőség nélkül! Nőnapi sajtóközlemény

      A nemzetközi nőnap fő üzenete a nők emberi jogainak érvényre juttatása, a nők és férfiak társadalmi egyenlőségének biztosítása. A nők elleni erőszak a nők elleni diszkrimináció formája, ugyanakkor egyszerre oka és következménye is ennek a diszkriminációnak. A nők elleni erőszak jelentősen hozzájárul a nők hátrányos társadalmi helyzetének és megkülönböztetésének kialakulásához és továbbéléséhez, míg a nők elleni diszkrimináció különböző módokon segíti a nők elleni erőszak elfogadottságát, fenntartását.

    • Sajtóközlemény: Határozat helyett határozott fellépést!

      A nőszervezetek a sajtóból értesültek arról, hogy Balog Zoltán miniszter országgyűlési határozati javaslatot nyújtott be a kapcsolati erőszak elleni hatékony fellépést elősegítő nemzeti stratégiai célok meghatározásáról. Nem csak a hír maga ért váratlanul, de a határozati javaslat célját és koncepcióját sem értjük igazán, a tartalmát pedig több ponton aggályosnak találjuk.

    • Családon belüli erőszak a magyar bíróságokon - avagy mire költöttük a norvég pénzt? A Patent Egyesület sajtóközleménye

      A PATENT Jogvédő Egyesület 2013 októberétől 12 hónapon át Magyarországon úttörő kezdeményezést indított útjára. Elsőként szervezett olyan programot, amely kifejezetten a párkapcsolati erőszakkal érintett bírósági ügyek tárgyalásainak laikus megfigyelésére irányult. Budapesten, Debrecenben, Miskolcon és Pécsett 12 nő és 2 férfi végzett érdemi monitorozó tevékenységet a februártól júliusig terjedő időszakban. Az önkéntesek között voltak pszichológus- és joghallgatók, szociális munkások, gyakorló jogászok, és érintettek, azaz bántalmazott nők is. 205 tárgyalást figyeltek meg a monitorozók, melyből 89 volt családon belüli erőszakkal érintett ügy.

      Tárgyalási tapasztalataikat ügytípusonként eltérő monitorozó lapokon rögzítették megadott szempontok szerint.

    • A nőszervezetek támogatják az Isztambuli Egyezmény ratifikálását sürgető kezdeményezést

      Alulírott szervezetek támogatják azt az indítványt, mely a nők elleni erőszak és a családon belüli erőszak megelőzését és felszámolását célzó Európa Tanácsi egyezmény, az Isztambuli Egyezmény ratifikálását sürgeti. A Parlament Igazságügyi Bizottsága ma, február 26-án tárgyal az indítvány tárgysorozatba vételéről, vagyis arról, hogy a Parlament elé terjeszti-e döntésre a kérdést.

    • Üdvözlendő – ám ismét megkésett – lépés

      A szexuális erőszak áldozatainak jogvédelmével foglalkozó nőszervezetek üdvözlik, hogy hatályba lépett a Büntető Törvénykönyvnek a gyermekek védelme érdekében történt módosítása. Ennek értelmében nem évülnek el bizonyos súlyosabban minősülő szexuális bűncselekmények, ha azokat gyermekek sérelmére követik el. A módosítás fontos elvi üzenetet hordoz, a gyakorlatban pedig az áldozatok jogérvényesítését segíti. Külön üdvözöljük, hogy pártok fölött átívelő egyetértés alakult ki a kérdésben. Az emberi jogok, a nők, gyermekek jogai körébe tartozó egyéb kérdésekben is örömmel látnánk az ilyen összefogást.

    • A PATENT Egyesület észrevételei az ÁNTSZ szeptember 19-i reakciójához júliusban közzétett, az abortusz- tanácsadásokról szóló tanulmányunkra vonatkozóan

      Az ÁNTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivatala 2014. szeptember 17-én közleményben reagált a PATENT Egyesület 2014 júliusában közzétett tanulmányára, mely a terhesség-megszakítást megelőző kötelező védőnői tanácsadáson tapasztaltakat kívánta feltérképezni.

      A közlemény számos pontban bírálja a PATENT kutatását, kritikai észrevételeit az ÁNTSZ azonban csak ritkán indokolja, illetve támasztja alá tényekkel, adatokkal.

    • Hangot a bántalmazottaknak!

      Nőszervezetek sajtóközleménye a Nők elleni erőszak felszámolásának világnapja alkalmából November 25. a nők elleni erőszak felszámolásának világnapja. A Néma Tanúk felvonulással november 23-án idén is a párkapcsolati erőszak elmúlt 12 hónapjának halálos nőáldozataira emlékezünk. Tanúságot teszünk, hogy haláluk több nyomot hagyjon a közvélemény figyelmén, mint egy párszavas hír az újságok hátsó lapjain.

    • Jó, de még nem elég- kapcsolati erőszak a Btk.-ban

      A nőszervezetek üdvözlik, hogy a “kapcsolati erőszak” elnevezésű tényállás elfogadásával a törvényhozók megerősítették, hogy a családon belüli erőszak nem magánügy, és hogy az e körbe tartozó cselekmények bűncselekmények, amelyek ellen az államnak kötelessége fellépni.

    • Nem megfelelő a családon belüli erőszak tényállásának beterjesztett szövegjavaslata

      A témával foglalkozó nőszervezetek szerint a hozzátartozó bántalmazása tényállás tervezete nem kompromisszumos és nem megoldás. Továbbá felháborodással követik a tervezet parlamenti vitájában elhangzó képviselői megnyilvánulásokat.

    • Bándy-gyilkosság: férfi ölt nőt

      A sajtóban számos találgatás látott napvilágot arról, hogy a Bándy Kata meggyilkolásával gyanúsított P. László roma mivolta, zavart személyisége, vagy esetleges hajléktalansága hogyan járult hozzá ahhoz, hogy bűnelkövető legyen. Ezek a feltételezések mind figyelmen kívül hagyják az egyedüli tényt, amely a történtekkel valóban összefüggésben áll, miszerint P. László előéletében Bándy Kata brutális megtámadása előtt is tetten érhető a nők elleni erőszak, amennyiben megélhetését élettársa futtatásával biztosította.

    • Demonstráció a kényszerláthatás ellen

      Ma Magyarországon becslések szerint gyerekek tízezreit kényszerítik akaratuk ellenére a hatóságok külön élő szülőjükkel, más rokonukkal való kapcsolattartásra. Ez egyike a nők és gyermekek ellen alkalmazott leggyakoribb intézményes erőszak- fajtának. A gyerekeiket e kényszerrel szemben védelmező másik szülőt megalázás, akár több millió forintos pénzbírság, szabadságvesztés büntetést is eredményezhető büntetőeljárás útján hallgattatják el. Nem számít, hogy a kapcsolattartás a külön élő szülő brutalitása, elhanyagoló magatartása vagy alkalmatlansága miatt hiúsul meg, minden esetben megállapítják a nevelő szülő önhibáját, s őt vonják érte felelősségre.

    • Tisztességes bánásmódot a nemi erőszak áldozatainak!

      A Patent Egyesület szerint a törvény nem nyújt megfelelő védelmet a szexuális erőszak áldozatai számára. Az eljárás során megnyilvánuló áldozathibáztató gyakorlat, a sértett személyét támadó gátlástalan védői perstratégia pedig testileg- lelkileg meggyötri azt a kevés nőt, aki a hatóságokhoz fordul, és elrettenti a többi áldozatot – mindennek szomorú aktualitást ad a most zajló Damu-per.

    • Az erőszakra nincs mentség – vagy mégis?!

      A Patent Egyesület jogsegélyszolgálatánál évek óta halmozódnak azok az ügyek, amelyekben az állami hatóságok és szervek, intézmények és személyek hanyagul, szakmaiatlanul vagy kifejezetten előítéletesen és rosszindulatúan kezelik a családon belüli erőszak eseteit és áldozatait. Ezért az idei évtől kártérítési perek, büntető-, fegyelmi- és etikai eljárások sorozatát indítjuk az állami, illetve igazságszolgáltatási szervekkel, egyénekkel (rendőrség, ügyészség, bíróság, gyámhivatalok, igazságügyi szakértők, gyermekvédelmi jelzőrendszer egyéb tagjai) szemben, hogy megtörténjék felelősségre vonásuk. Ezen stratégiai pereskedési programunkkal az a hosszabb távú célunk, hogy az eljáró hatóságok szakmai gyakorlata megváltozzék, mint az az Egyesült Államokban is történt. Az USÁ-ban egész addig nem vették komolyan a családon belüli erőszakot, amíg a rendőrségnek és más állami szerveknek súlyos kártérítési összegeket nem kellett fizetniük, és anyagilag is érdekeltek nem lettek a hathatós beavatkozásban.

    • A nők elleni erőszakkal foglalkozó civil szervezetek károsnak tartják az új távoltartási törvényt

      Alulírott nõi jogi szervezetek elhibázottnak tartjuk a 2008. december 15-én elfogadott „A hozzátartozók közötti erõszak miatt alkalmazható távoltartásról” elnevezésû törvényt.

    • Az állam az áldozatokat adóztatva legalizálja a prostitúciót

      A Patent Egyesület álláspontja szerint a prostitúció a nők elleni erőszak egyik formája. Ezért a magyar állam feladata nem az, hogy intézményesítse a kizsákmányolást, hanem hogy támogatást és védelmet nyújtson az áldozatok számára és a többszörösen kihasznált prostituáltak helyett a prostitútorokkal és a kuncsaftokkal szemben lépjen fel.

    • A kormány nehezíti a hatékony fogamzásgátlást

      A Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség, a NANE Egyesület, a Patent Egyesület és a Társaság a Szabadságjogokért nyílt levélben kérte az Egészségügyért Felelős Szakállamtiktkárságot, hogy jelölje meg, mely okok miatt nem látja biztonságosnak, hogy a sürgősségi fogamzásgátló tablettát vény nélkül hozzáférhetővé tegyék – az EU szerveinek ajánlása ellenére – illetve mit lát szükségesnek ahhoz, hogy ez megvalósulhasson.

    • A PATENT Egyesület észrevételei az ÁNTSZ szeptember 19-i reakciójához júliusban közzétett, az abortusz- tanácsadásokról szóló tanulmányunkra vonatkozóan

      Az ÁNTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivatala 2014. szeptember 17-én közleményben reagált a PATENT Egyesület 2014 júliusában közzétett tanulmányára, mely a terhesség-megszakítást megelőző kötelező védőnői tanácsadáson tapasztaltakat kívánta feltérképezni.

      A közlemény számos pontban bírálja a PATENT kutatását, kritikai észrevételeit az ÁNTSZ azonban csak ritkán indokolja, illetve támasztja alá tényekkel, adatokkal.

    • Manipulatív, etikátlan és elhibázott a magzatvédő kampány

      A Patent Egyesület elhibázottnak és etikátlannak tartja a nőkben az abortusz miatt bűntudatot keltő újabb plakátkampányt. A nőszervezet szerint emberi jogi alapú szexuális felvilágosítással és a fogamzásgátlás megfizethetővé tételével kellene csökkenteni az abortuszok számát. A kormány 25 millió forinttal támogatta a vallásos Ágota Alapítványt, amely felújította a 2011. tavaszi plakátkampányt, amelyben egy magzat kéri, hogy ne öljék meg, hanem adják örökbe.

    • Ma bűntudatkeltés – holnap abortusztilalom

      A nők jogainak védelmével foglalkozó Patent Egyesület felháborodással fogadja a kormány által beharangozott abortuszellenes kampányt, mely a nők lelkiismeretére hatva, bűntudatkeltéssel agitál az abortuszok ellen. „Soltész Miklós államtitkár világossá tette, hogy a kormány e téren Lengyelországot tekinti követendő példának, ahol Európa egyik legszigorúbb szabályozása van életben” – fogalmazza meg a politikai realitásokat Spronz Júlia, a Patent Egyesület vezető jogásza. „Ezzel a kormány szembe helyezkedik a magyar lakosság 71%-ának akaratával, akik nem akarják a jelenlegi szabályozás szigorítását.”

    • Kettős kormányzati beszéd az abortuszszigorításról

      Március elején Orbán Viktor miniszterelnök a TV2 Tények c. műsorának azt nyilatkozta, hogy “az európai hagyományoknak megfelelő megfogalmazást” sikerült találni arra, hogy az alkotmány miként utaljon a magzatra, amely “nem teszi szükségessé, hogy a ma hatályban lévő magzatvédelmi törvényt meg kelljen változtatni”. A Patent Egyesület levelére válaszolva március közepén Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes világossá tette, hogy céljuk a törvény megváltoztatása.

    • Abortuszszigorítás a kormány információhiánya miatt

      A Patent Egyesület a múlt héten levélben kereste meg az összes országgyűlési képviselőt, hogy tájékoztassa őket arról, hogy az alkotmány szövege minden valószínűség szerint abortuszszigorításhoz fog vezetni. Kizárólag kormánypárti politikusok válaszoltak a mai napig, köztük Semjén Zsolt, Szájer József és Orbán Viktor. A válaszokból kiderül, hogy nem világos előttük az abortuszszigorítás veszélye.

    • Jogi szakértők szerint jön az abortuszszigorítás

      Magyar és nemzetközi jogi szakértők szerint is biztosra vehető az abortuszszigorítás, ha az alkotmányba a jelenleg javasolt magzatvédelmi klauzula kerül bele.

      Nagy bizonyossággal az abortusz szigorításához fog vezetni, ha az alkotmány tartalmazza, hogy a magzati életet a fogantatástól kezdődően kell védeni a Patent Egyesület szerint. „Bár a kormánypártok hangoztatják, hogy nem szándékuk a szigorítás, ha az életet a fogantatástól védik, az szigorítást jelent, mert a jelenlegi tövény a tizenkettedik hétig engedi az abortuszt, vagyis addig nem abszolút a magzat védelme" – mondta Spronz Júlia a Patent Egyesület egyik jogásza. „Ha az alkotmány szerint a fogantatástól kell védeni az életet, az Alkotmánybíróság a legnagyobb valószínűség szerint alkotmányellenesnek fogja ítélni a mostani törvényt. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy nem az országgyűlés, hanem majd az Alkotmánybíróság dönt arról, kell-e szigorítani az abortusztörvényt" – tette hozzá.

A sütik megkönnyítik a weblodal használatát. Szolgáltatásaink használatával Ön engedélyezi számunkra, hogy sütiket használjunk.
Részletek Ok